Írta: Jule B.
Három hét. Ennyi telt el a Liam-vel töltött éjszaka után. Most mindneki azt gondolná, hogy azóta boldogan élünk, mig meg nem halunk... De nem. Másnap reggel még Liam előtt felébredtem, és talán a világon a legboldogabb ember voltam, amikor megláttam, ahogyan békésen alszik mellettem, és néha a nevemet motyogja. Egy pillanatra azt hittem, hogy minden álmom valóra válhat, és talán egy családként élhetünk.
De akkor jött az elkeseritő érzés, amit mindig éreztem a "viszonyunk" alatt, mivel mindig ott hagyott, és csak szexre kellettem neki, hogy én mindig csak egy pótlék maradok a számára... Ahogy aludt az arca kisfiús volt - sosem volt alkalmam az ilyen pillanatokra - és az arcán lévő finom ráncok is szinte teljesen kisimúltak, arcvonásain pedig a boldogság ült ki. Ezt a boldog pillanatot rontotta el az érzés, amely minden boldogságomat elkergette egy pillanat alatt. A kétely befészkelte magát elmém legmélyébe, én pedig nem tudtam szabadulni tőle.
Kétségbeesetten másztam ki az ágyból, szedtem össze a cuccaim, alig pár perc múlva már a ház előtt várakozó taxiba szálltam be sietve. A lakásomba már sirva rohamtam be, az ajtót becsapva magam mögött. Liam-nek csupán pár sort irtam, melyben csak annyit irtam, hogy legjobb barátnőm, Dia, lemegy majd Hope után és ő haza hozza, és amit a legfájdalmasabb volt leirni, hogy engem ne keressen és, hogy az együtt töltött éjszakát jobb ha mindketten elfelejtjük.
Sirva döltem be az ágyamba, párnámat az arcomra szoritva minden erőmet összegyüjtve, sikitottam amekkorát csak tudtam. Mostanra Liam már biztosan ébren van és a levelemet olvassa, miközben belülről összetörik, szinte láttam lelki szemeim előtt a képet, és ez újabb ezer darabra törte a szivemet, de erről most csakis én tehetek.
*****
Alig két óra múlva Dia meg is érkezett a lányommal, akinek igazán nem tetszett, hogy ilyen korán el kellett jönnie, ezért nem is akart még csak beszélni sem velem.
- Mi történt? - Állt elém barátnőm, tekintetéből itélve pedig meg sem próbáltam hazudni, hisz túlságosan is jól ismer.
- Liam. Még is mi történhetett volna? - Kérdeztem kissé szarkasztikusan.
- Ne az én fejem harapd le ha ő volt a barom. - Védekezett, két kezét felemelve.
- Épp ez az, hogy nem csinált semmi rosszat. Kivételesen én voltam a hülye.
- Ezt mégis, hogy értsem?
- Vele töltöttem az éjszakát... - Vallottam be, szemeit lesütve.
- Úgy értve, hogy te is ott voltál az este mikor Hope-ot elvitte? - Kérdezte kissé értetlen arckifejezéssel.
- Nem egészen, pontosabban az ágyában, alatta... szeretkeztünk. - Vallottam be.
- Azt is elmondtad neki, hogy Hope a lánya? - Képedt el, egy kissé túl hangosan.
- Csitt! Még a végén Hope meghallja. Nem tudhatja meg, ahogy Liam sem. Sophia évek óta elhagyta, de mégsem keresett meg, most meg azt mondja szeret... De már nem tudok hinni neki, valamiért nem. - Hadartam el, szinte egy szuszra.
Dia volt az egyetlen aki tudta az igazságot, hogy kicsoda Hope vérszerinti apja. Vagyis... Van még egy személy, aki tudja, de évek óta nem találkoztam vele. Nem más, mint Niall Horan.
Nem akartam, hogy Liam baráti köréből bárki is megtudja, hogy terhes vagyok, de a sors közbe szólt. A szülés napján összefutottam Niall-vel a parkban, a szülés pedig minden előjel nékül megindult. Niall volt az, aki bevitt a kórházba, a szülési fájdalom pedig annyira lekötötte minden figyelmem, hogy befele a szülőszóbába menet, megkértem Niallt, hogy Liam ne mondja el, hogy terhes voltam, azt se, hogy találkoztunk.
Akkor értetlenül bámult rám. Pár nap múlva, mikor meglátogatott rákérdezett, ezért elmondtam neki az igazat. Akkor megigérte, hogy megtartja a titkom, ami több mint hat év után azzal fenyeget, hogy teljesen összetöri a szivem.
*****
Megint úgy telik egy nap, hogy nem láthatom (T/N)-t. Az együtt töltött éjszaka után egyedül ébredtem, pedig úgy feküdtem le, hogy a karjaimban tartottam a nőt, akit évek óta feltétlenül szeretek. A mai napig bánom, hogy akkor elhagytam, még csak annyi bátorságom sem volt, hogy szembe nézzek vele és elmondjam neki, hogy szeretem, és nem akarom Sophiát elvenni, én őt akartam, még mindig akarom. Az akkor elkövetett hibáért azóta fizetek, miközben próbálok a legjobb apa lenni a fiam miatt, hamár az anyját hidegen hagyja mi van vele.
Három hete Hope már csak hetente egyszer kétszer jön át játszani Jamiehez. Gondolom (T/N) nem szeretne ezek után is rendszeresen látni engem, igy is mindig Dia az, aki Hope-ot hozza és viszi, vagy épp Niall.
Most is arra várunk, hogy Niall megérkezzen a kislánnyal. Jamie már nagyon szeretne vele találkozni.
Észre sem veszem, amikor megérkeznek, csak mikor Niall már rég mellettem ül a kanapén és a TV-ben keresi a csatornát, amelyen megnézheti a VB meccset. Az térit magamhoz, hogy a nyakamba ugrik egy gol belövése után. Ezek szerint a kedvenc csapata jól áll.
- Hé, haver mi van veled az utóbbi időben? Szinte rád sem ismerek. - Tanulmányozta a nyúzott arcomat beszéd közben.
- Én sem ismerek magamra... - Mondtam halkan.
- (T/N)-ről van szó, igaz? Mi történt, ami ennyire lelombozott?
- Három hete együtt töltöttük az éjszakát, azt mondta szeret, reggelre pedig eltűnt, csak egye cetlit hagyott, ahogy én annak idején. - Húztam el a szám a régi emlékekre. Hát nem irónikus?
Niall meg sem szólalt, valamit nagyon bámult. Követtem a tekintetét, Jamiet és Hope-ot nézte, ahogyan játszanak. Nagyon aranyosak voltak, ahogyan ketten eljátszottak és nevetgéltek, mintha csak testvérek lennének.
- Mennyire hasónlit rád. - Mondta elgondolkodva Niall.
- Eddig mindenki kivétel nélkül azt mondta, hogy Jamie inkább az anyjára hasónlit.
- Nem. Nem Jamie. Hope. Le sem tagadhatja, hogy a tiéd.
- Mi van? Niall miről beszélsz? - Kérdeztem hüledezve.
- Úpsz! Semmi. Csak elkalandoztam. - Védekezett rögtön, maga elé emelve a kezeit.
- Niall, ne bolondits meg! Mondd el miről van szó! Ugye nem azt akarod mondani, hogy Hope az én lányom? - Kérdeztem tőle, miközben olyan komolysággal néztem a szemébe, mint eddig még soha.
Niall lesütötte a szemeit és nem mert rám nézni. Igaz lenne? Hope az én lányom? Jézusom! Ezért nem akarta (T/N) elmondani nekem, hogy ki az apa?
- Niall Horan! Mondd el az igazat az isten szerelmére! - Szinte órditottam már. A gyerekek felkapták a fejüket és ijedten meredtek rám. - Semmi baj gyerekek, menjetek és játszatok kint az udvaron, nekem beszélnem kell Niall bácsival.
Megvártam amig kimennek, majd Niall-nek szenteltem minden figyelmem.
- Hallani akarom az igazat.
- Rendben. - Sóhajtott megadóan. - (T/N) senkinek sem akarta elmondani, csupán Dia tudott róla a kezdetektől. - Hát ezért nézett rám mindig olyan gyilkos tekintettel... - Nekem a szülés napján kottyantotta ki (T/N), majd pár nap múlva mindent elmagyarázott, és a lelkemre kötötte, hogy soha ne mondjam el neked, mert te elhagytad, hogy elvedd Sophiát. Szeretett téged, ahogyan most is szeret, ez az egyik ok, hogy megtartotta, mert igy egy darabot őrizhetett belőled. A lehető legjobban nevelte fel Hope-ot, mindent megadott neki, hogy ne érezze az apja hiányát. Amóta megjelentél az életében újra, mindent felforgattál, Hope folyton Jamie-vel akar lenni és hozzád is nagyon kötődik. Az, hogy lefeküdtetek pedig teljesen összezavarta. Nem tudja bizhat-e benned, nem akar újra csalódni. Senkije sem volt miútán elmentél...
Niall mondta tovább, de én már nem figyeltem, csak az járt az eszembe, hogy vissza kell őt kapnom és bebizonyitani neki, hogy mindennél jobban szeretem és vele akarom felnevelni a gyerekeket, és még több közös gyereket szeretnék tőle. Hirtelen felpattantam a kanapéról és ajtó felé rohantam.
- Most meg hová mész? - Kiáltott utánam barátom.
- (T/N)-hoz. Maradj itt a gyerekkel addig, ha későn jövök hivd fel Diát vagy anyámat. - És ezzel kirohantam az autóhoz. szinte semmire sem figyeltem, csak arra, hogy minél hamarabb elérjem uticélom, ami egy örökkévalóságnak tűnt. Amint leparkoltam ugrottam is ki a kocsiból, még csak be sem zártam, az érdekelt a legkevésbé, ha ellopják. A liftet sem vártam meg, eszeveszetten rohantam fel a lépcsőkön, ami nem volt túl jó ötlet mert mire az ajtó elé értem szúrt a tüdőm a levegőhiány miatt.
Vártam pár percet, hogy újra rendesen levegőt tudjak venni, de a szivemnek nem tudtam paracsolni, majd kiugrott a helyéről.
*****
A kanapén ültem, valami ostoba sorozaot néztem, ami épp a TV-ben ment, de fogalmam sem volt róla, hogy miről szólt, csak meredtem magam elé, miközben egy valaki járt a fejemben. Hope most is nála van, mintha megérezte volna, hogy valami Liamhez köti, nagyon megszerette. Épp ezt szerettem volna elkerülni. Félek, hogy Liam megtudja az igazságot és bosszúból, amiért nem mondtam el neki az igazat elveszi tőlem.
Gondolatmenetemből a csengő hangja szakitott ki. Nem volt kedvem senkihez sem, de feltápászkodtam és kinyitottam az ajtót. A szivem kettő ütemet is kihagyott, mikor megláttam Liam zihált arcát. Azonnal a legrosszabra gondoltam-
- Liam? Mit keresel itt? Csak nem Hope-val van valami baj? - Kérdeztem ijedten.
- Nem. Semmi baja. Jamie-vel van, meg Niall-vel, de bemehetnék?
Szélesebbre tártam az ajtót és beengedtem, bementünk a nappaliba. Ő a kanapéra ült mig én vele szemben a fotelba. Egy ideig nem szólaltunk meg, nem tudtam mit mondhatnék. Ő volt az aki megszólalt, teljesen kizökkentve engem.
- Miért nem mondtad? - Tette fel a kérdést, amit nem értettem. Mit kellett volna elmondanom neki? - Miért nem mondtad el, hogy Hope az én lányom? - Itt már a szemeimbe nézett, én meg megsemmisültem a tekintetétől, és atttól, hogy tudja az igazat.
- Miért nem mondta el a múltkor? Miért? - Nem orditott, nem veszekedett. A hangja alig volt halható. Én meg nem tudtam mit mondani. - Amikor Sophia teherbe esett azt kivántam bárcsak te lennél az, aki a szive alatt hordja a gyermekem, hogy te legyél a feleségem. Minden reggel úgy ébredtem fel, hogy arra vágytam, bárcsak a karjaim közt lennél és édes csókokkal ébreszthetnélek fel, hogy éjszakánként te súgd a fülembe az egyetlen szót, ami boldoggá tehet, és múltkor, amikor végre megkapom, újra elveszitelek.
- Mi változott több, mint hat év után? Honnan tudhatom, hogy egy reggel nem úgy kelek-e fel, mint akkor, egy cetlivel az éjjeliszekrényen? - Hangom keserű, és megbántott. - Sophia elhagyott még sem kerestél, nem érdekelt mi van velem, nem hiányoztam...
- Jogom lett volna tudni, hogy van egy lányom, mellette lenni a fontosabb pillanataiban! - Emelte fel a hangját, amit én nem tűrtem.
- Nekem meg jogom lett volna a szerelmedhez, ha annyira nagyon bizonygatod, hogy szerettél! - Kezdek én is hangosabb lenni a kelleténél.
- Most is szeretlek. - Jött elém, és letérdelt, hogy tekintetünk egy vonalban legyen, egyik kezével megfogta az enyém, a másikkal pedig a hajam simitotta ki az arcombol. Reflexszerűen simultam bele tenyerébe és élveztem, ahogy ujjával ciroggatja az arcom. - Adj egy esélyt, hogy boldoggá tegyelek és a lányom mellettem élhessen, veled együtt. - Suttogta ajkaimra, és hagytam, hogy újra elvarázsoljon. A bűvkörébe kerültem valahányszor hozzám ért.
Olyan gyengédem csókolt, hogy azt hittem csupán képzelődöm, és nemsokára felébredek az álmomból. Azonban, mikor kezét hajamba vezette, a másikkal pedig derekamat ölelte át, minden valóságossá vált, érintése, csókja. Éreztem, ahogyan illata bekúszik az orromba és megnyugvással tölt el, ölelésében otthon éreztem magam, nem számitott, hogy az imént éppen veszekedtünk. Most bármit elhittem volna neki. Talán ez volt a baj.
- Nem akarok többé egyedül lenni. Nem akarom, hogy Hope apa nélkül nőjjön fel. Igérd meg, hogy nem hagysz el többé. Kérlek! - Könyörögtem neki. Mindent megadnék, ha életem további részében csak vele lehetnék.
- Soha. Ha kéred sem engedlek el soha többé.
Karjai közé zárt, szorosan ölelt, majd felkapott az ölébe, lábaimat dereka köré fontam és ott csókoltam, ahol csak tudtam.
- Szeretkezz velem. - Búgtam hallkan a fülébe, majd lassan, érzékien ráharaptam a fülcimpájára.
Készségesen adtam útmutást neki, hogy merre van a háló. Beérve lábbal csukta be az ajtót, majd lassan letett, hogy a saját lábamon álhassak, ami nehéz feladat volt tekinte, hogy a szivem milyen ütemmel vert.
A szemembe nézett és úgy távolitott el rólam minden egyes ruhadarabot, majd én is igy tettem vele. Meztelenül álltunk egymással szemben, tekintetünk összekapcsolódott, mindkettőnk arcán ott volt a letörölhetetlen mosoly, amit egymásból kiváltottunk.
Lassam közelebb lépett, igy szinte nem maradt üres tér köztünk. Lehelete csiklandozta nyakam és fülem.
- Feküdj az ágyra. - Utasitott finoman, én meg tettem amit kért.
Végig nézett rajtam, ahogy meztelenül fekszem előtte. Boldogság suhant át szemein és arcvonásain. Lassan fölém kerekedett, testével teljesen elfedte az én törékeny voltomat.
Úgy éreztem magam, mint egy tini akinek ez az első alkalom és nem tudja mit, és, hogyan kellene csinálnia. Gyerekes gondolataim egy kisebb kacaj hagyta el ajkaim, mire Liam érdeklődve nézett rám.
- Annyira abszurd ez az egész. Úgy érzem magam, mint egy tini, aki most vesziti el a szüzességét.
- Szóval ilyeneken jár az eszed, mikor szeretkezünk. - Villantott egy pimasz mosolyt és megcsiklandozott mire egy kisebb sikoly hagyta el torkom.
- Kérlek, ne! Nem birom! - Fuldokoltam a kacajtól, mert nem hagyta abba kinzásom.
- Mondd, hogy szeretsz és befejezem. - Pimaszkodott tovább.
- Igy már tényleg olyan, mintha tinik lennénk. - Néztem rá kacéren, de nem mondtam ki, amire kért.
- Felőlem még játszadozhatunk. - Rántotta meg a vállát és ha lehet, akkor még jobban kinzott az ujjaival a bordáim között.
- Oké, oké. - Adtam meg magam. - Szeretlek! - Néztem a szemébe, miközben kimondtam a bűvös szót. - Mindennél jobban szeretlek, Liam James Payne.
- Én még annál is jobban szeretlek téged. - Suttogta ajkaimra, és végre megcsókolt.
Ezúttal már nem állt meg. Szenvedélyesen csókolt, mint még soha eddig. Karjaival átkarolta testem, majd felült, engem pedig az ölébe ültetett. Éreztem, ahogy merev férfiassága nekem feszül, mire Liam szájába nyögtem, ajkai pedig mosolyra kunkorodtak. Mindig is imádta, ha kinozhatott.
Lassan kezdtem az ölében mozogni, hogy csak egy kicsit visszaadjak abból, amit ő tesz velem. Bal kezem a hajába vezettem, mig a jobbal felsőtestén simitottam végig, minden egyes négyzetcentimétert bejárt a kezem, ujjaimmal végigtapogattam finoman kidolgozott kockáit, mutatóujjammal körberajzoltam mindkét mellbimbóját, kulcscsontját cirogattam.
Ő sem tétlenkedett, keze testem minden porcikáját bejárta, én meg úgy simultam testééhez, mintha csak a másik felemhez, a hiányzó darabhoz kapcsolódnék. Simogatása gyengéd, csókja szerelmes, ölelése védő volt.
Gyengéden fektetett a hátamra, még egyszer utoljára végigcsókolta a testem, majd újra ajkaimhoz érkezett, csókjával egyidőben pedig belém hatolt, mire mindkettőnk ajkain jóleső, boldog sohajok szöktek ki.
Lassan kezdett mozogni, nem siettünk sehová, addig akartuk érezni egymást, amig csak lehet. Csipője édes mozgásávala paradicsomba repitett. Homlokát az enyémnek támasztotta, úgy nézett a szemeibe és suttogott édes semmiségeket az ajkaimra.
- Költözz hozzám. - Azt hittem rosszul hallok. - Kérlek, tudom, hogy még korai, de egyetlen percet sem szeretnék ezután nélküled tölteni.
Olyan szeretet és gondoskodás csillogott mogyoróbarna szemeiben, hogy a válaszon gondolkodnom sem kellett.
- Rendben. - Mondtam mosolyogva.
- Tényleg? - Kérdezte lelkesedéssel, én meg csak boldogan bólogattam. - Igérem, hogy boldoggá teszlek.
- Már az vagyok. De a gyerekeknek is el kell mondanunk az igazságot. - Ez már egyáltalán nem lesz egyszerű, habár eléggé kedvelik egymást.
- Szerintem ők nagyon is örülni fognak a hirnek, hogy testvérek. - Szeme felcsillant, amikor kimondta a testvérek szót.
Ahogy ott feküdtem alatta, miközben egyre keményebben lökött, úgy éreztem ennél boldogabb már nem is lehetek. Testünk ütemes ringásásra a belsőmben mintha villámok száza futkosott volna, hasamban pedig lassan éreztem már, hogy nemsokára a karjaiban hullok darabokra.
Vastag és kemény farka simogatott belülről, és édes istenem, azt kivántam, hogy reggelente miattam legyen merevedése, esténként pedig én könnyithessem az egész napos fusztrációját. Olyan gondolatok keringtek a fejemben, amitől az arcom lángba borult.
Liam az egyik lábam a vállára tette, az új szög miatt, és lényegesen durvább és gyorsabb tempójától egy kisebb sikoly hagyta el az ajkaim.
- Sikitsd a nevem. - Suttogta a fülembe. - Mindenkinek tudnia kell, hogy csak az enyém vagy.
- Liam... - Hangom csak suttogás volt ezuttal, de egy éles, jól irányzott döféssel újra sikitottam. - Kérlek, Liam. Nem birom... hagyj elélvezni. - Könyörögtem.
- Gyere, szerelmem. Élvezz ide nekem. Gyere velem. - A végére a hangja már halk volt és könyörgő.
Még utoljára teljesen kihúzódott majd keményen belémhatolt, hogy a g-pontomat is érte, nekem pedig ott volt végem. Úgy éreztem, mintha testem a molekuláira bomlott volna a karjaiban, és ha nem tart, akkor félő, hogy kivűl is szét esek.
Egymáshoz bújva néztük mindketten a plafont csendben, még sem érezte egyikünk sem, hogy meg kellene törni a csenedet. A gondolatam kuszák voltak. Magam sem tudtam, hogy valójában min jár az eszem, csak azt vettem észre, hogy Liam az arcomat tanulmányozza, és úgy néz rám, mintha valami csoda lennék.
Ölelésébe bújtam, ő magához szoritott és lassan mindketten álomba szenderültünk.
Mindenkinek hello!
Remélem a befejező rész elnyerte mindenki tetszését, és megérte várni rá. :)
Mindenkinek kellemes nyarat!
Jule B.xx
Sziasztok!
